Kérdések és válaszok – Magyarországi Metodista Egyház Nyíregyházi Körzet

Honnan tudjuk, hogy van Isten? És ha van, milyen Ő?

Azt mindenesetre megállapíthatjuk, hogy ez a kérdés sohasem hagyta hidegen az embereket. Minden ember szíve mélyén vágyik a transzcendens valóság megtapasztalása után. Minden ember szívében keresi a hétköznapi életen túli igazságot. Blaise Pascal, a híres matematikus mondta, hogy minden ember szívében egy Isten alakú űr van, amit egyedül csak Isten képes betölteni.

Az ember szívében található vágyódás azonban még nem bizonyíték Isten létezésére. Honnan tudjuk, hogy valóban létezik Isten? Erre a kérdésre ugyanolyan módon válaszolhatunk, mint minden hasonló esetben, amikor ez a kérdés egy általunk eddig nem ismert ember esetében vetődik fel. Egyrészt megismerhetjük az adott személyt abból, amit alkotott. Másrészt megismerhetjük őt abból, amit önmagáról mond.

1.) Mi az az alkotás, amely Istennek tulajdonítható? Mit tudhatunk meg abból Istenről?

a.) Az univerzumot Isten alkotta

A világegyetem létrejötte egyes vélemények szerint a semmiből, az ősrobbanás következtében, egy sereg véletlen egybeesésnek köszönhető. Maga az a gondolat, hogy az univerzum a maga monumentalitásában, lélegzetelállító bonyolultságával és kényes egyensúlyával a semmiből, véletlen révén állt elő, több hitet követel, mint a teremtettségbe vetett hit. Az intelligens tervezés egyre inkább terjedő elmélete szerint léteznie kellett egy intelligens tervezőnek, aki megteremtette az univerzumot, s benne az embert. A világot létrehozó teremtőt Istennek nevezzük.

b.) Ha az univerzumot Isten teremtette, milyen lehet az Isten?

~Az univerzum lélegzetelállítóan nagyszerű, ezért Istennek hatalmasnak kell lennie

~Az univerzum elképesztően összetett, ezért Istennek rendkívüli intelligenciával kell rendelkeznie

~Az univerzum kényes egyensúly és rend uralkodik, ezért Istennek céltudatos tervezőnek kell lennie

~Isten finom erkölcsi érzéket adott teremtményének, az embernek, ezért tudhatjuk, hogy Isten erkölcsi lény

~Mivel az univerzumot Isten teremtette, ezért már előtte léteznie kellett, tehát Isten nem teremtmény

2.) Mit mond önmagáról az Isten?

A keresztyénség Istene azért is csodálatos személy, mert nem csak műveiből ismerhető meg, hanem abból is, amit magáról állít. Beszél az Isten! Szól az emberhez! Egyrészt olvashatunk Istenről abban a könyvben, amelyet Ő maga íratott meg a Szentlélek ihletése által önmagáról. Másrészt belépett világunkba, emberré lett Fiában, Jézus Krisztusban, hogy a legközvetlenebbül eljuttathassa hozzánk üzenetét.

A Bibliából megtudhatjuk többek között, hogy Isten

~szereti az embert, türelmes, igazságos, jóságos

~gyűlöli az erőszakot, az igazságtalanságot és minden gonoszságot

~azt teszi, ami helyes, ami igazságos.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy

~Isten mindenek felett áll, mivel Ő teremtette a világegyetemet, így máshoz nem hasonlítható. „Ezt mondja az Úr, aki az eget teremtette, ő, az Isten, aki a földet formálta, alkotta és megszilárdította, nem kietlennek teremtette, hanem akóhelynek formálta: Én vagyok az Úr, nincs más!” (Ézsaiás 45,18)

~Isten aktívan jelen van a világ, és minden egyes ember életében. Nem igaz Madách állítása: „A gép forog, az alkotó pihen” (Ember tragédiája).

~Isten jó és szeret. Ezeket a tulajdonságait legközvetlenebbül Jézusban ismerhetjük meg. „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti menyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?” (Máté 7,11)

~Isten szent. Ez azt jelenti, hogy Isten lényében, hatalmában, erkölcsi tisztaságában minden mástól elkülönül. Az ember Isten jelenlétében tudatára ébred saját gyarlóságainak, bűneinek.

~Isten maga kapcsolat. Istent Szentháromság-Istennek ismerjük meg a Bibliából, ami azt jelenti, hogy bár egy Isten, mégis három személyben nyilatkoztatta ki magát. Ez azt jelenti, hogy Isten kapcsolatban és, és ebbe a kapcsolatba szeretne bennünket is bevonni. Ő kezdeményez, mi emberek pedig válaszolunk.

~Megváltozik önmagamról alkotott képem. Hiszen nem a véletlen, hanem egy céllal teremtő, értelmes és jóságos Isten alkotott, értékem és méltóságom erre vezethető vissza. „Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok.” (139.Zsoltár 13-17)

~Mindez azt is jelenti, hogy felelős vagyok Istenek. A világ nem az enyém, hanem az Övé. Joga van arra, hogy elszámoltasson arról, hogyan élem a tőle kapott életemet.

Felhasznált irodalom: Josh McDowell, Don Stewart: Válaszok a keresztyén hitet vizsgáló nehéz kérdésekre KIA, 2004, Budapest
John North:LifeWorks, magyarul ÉletMűhely, megjelent az EKE gondozásában 2000-ben

Számít-e, hogy miben hiszünk?

Gyakran hallani: „Mindegy, hogy miben hiszel, csak higgy valamiben! A hit a lényeg! Hit nélkül nem lehet élni!” Valóban a hit a lényeg? Másodlagos az, hogy miben hiszünk? A hit az, ami használ, vagy csak a valós tényekbe vetett hit használ? És ha igen, akkor a nem valós tényekbe vetett hit micsoda? Önbecsapás?

Olyan korban élünk, amelyben szinte minden relatív. Mintha nem is létezne abszolút igazság, mindenki azt tart igaznak, amit annak gondol. Hegelről, a híres filozófusról jegyzik fel, hogy egy alkalommal egy eseménysorozatra utalva magyarázta diákjainak történelemfilozófiáját, amikor az egyik hallgató így szólt: „De tanár úr, a tények mást mutatnak!” Mire Hegel így felelt: „Annál rosszabb a tényeknek.” Mintha nem is lenne már olyan objektív valóság, amely függetlenül attól, hogy hiszi-e valaki, vagy sem, működik, hat, igazsága befolyásolja az életünket. Pedig vannak ilyenek. A gravitáció is ilyen. Hat ránk, akár hiszünk benne, akár nem. De hasznunk akkor származik belőle, ha számolunk vele, ha „hiszünk benne”, hogy létezik és hatást gyakorol az életünk számtalan területére.

A kérdés úgy is feltehető: A hit teremti-e meg a mögötte fellelhető tényeket, vagy a hit tárgya követeli meg a hitet? Könnyen belátható, hogy bármily erős is a hitem, ez önmagában nem teremti meg a hit tárgyát. Bármilyen erősen hiszem, hogy elnyűtt autóm mától kezdve vadonatúj Mercedes, attól még nem lesz az. Belátható tehát, hogy igenis számít, hogy miben hiszek.

Bár a keresztyénséget gyakran vádolják azzal, hogy a hívők képzeletvilága szülte Isten-képzetben hisznek, a Biblia nem annyira a hit meglétére helyezi a hangsúlyt, sokkal inkább annak igazi, valós tárgyára, amelyben hinnünk – a gravitációhoz hasonlóan – jól felfogott érdekünk. Jézus mondja: „ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” (János 8,24). Egy másik helyen ezt mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (János 3,6)

Több mint két évezred keresztyénei közül senkiről sem tudjuk, hogy csalódott hitében, mert beigazolódott volna, hogy hite képtelenségre, fantáziaszüleményre épült volna. Jézus első tanítványaitól kezdve azonban napjainkig vértanúk sokasága bizonyítja, hogy megalapozott, valós tényekre épülő hittel kellett rendelkezniük, ha életüket is készek voltak Jézus Krisztusba vetett hitükért feláldozni. Korunkban is évente mintegy 200000 keresztyén testvérünk hal meg Jézusba vetett hitéért. Pál apostol, aki maga is börtönben várja kivégzését, ezt írja: „Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki (Jézusnak) van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra.” (2.Timóteus 1,12)

Végül hadd hozzak egy megtörtént esetet példaként arra, hogy az erős tények, ha mégoly kicsi is a belé vetett hitünk, képesek megtartani bennünket: Az USA déli vidékéről, Floridából a kanadai határvidékre utaztak téli vakációra turisták. Floridában általában még kemény télen is alig, vagy csak néhány centire fagynak be a tavak, a kanadai határvidéken pedig akár több méteres is lehet a tavak jégpáncélja. A turisták egy délutáni séta alkalmával felkeresték a közeli tópartot, és eltévedtek. Leereszkedett a köd, besötétedett. Csak annyit tudtak, hogy a befagyott tó jegén átvágva hamar visszajutnának a szállodába. Mivel azonban floridai tapasztalataik miatt óvatosak voltak, a parton négykézlábra ereszkedtek, majd előbb egyik, majd másik kezükkel mertek csak a jégre támaszkodni. Majd, miután nem hallottak recsegést, jobb, majd bal térdükkel is rá mertek nehezedni a tó jegére. A kis csoport tehát négykézláb csúszva óvatoskodott előre a befagyott tó jegén. Hamarosan dübörgő hang közeledtére lettek figyelmesek, és észrevettek egy mellettük a jégen elhaladó traktort. Ekkor már ők is fel mertek állni, és így haladva hamarosan elérték szálláshelyüket.

Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy számít, miben hiszünk. Bár korunkban nem divatos, de attól még igaz, hogy nem a hit teremti meg annak hátterét, a tényeket, hanem éppen fordítva: Akkor tesszük jól, ha az igaz tényekhez kapcsoljuk a hitünket. A keresztyén hit alapja annak a Jézus Krisztusnak a személye, akiről a Biblia megbízható tényeket közöl, amelyeknek igaz volta mellett évezredek óta milliók élete és halála tanúskodik.

Felhasznált irodalom: Josh McDowell, Don Stewart: Válaszok a keresztyén hitet vizsgáló nehéz kérdésekre KIA, 2004, Budapest

Alapjában véve nem ugyanazt tanítja minden vallás?

A témával kapcsolatosan nagyon népszerű és közkedvelt az ú.n. „hegycsúcs elmélet”. Eszerint hasonlóan a Japánban található Fuji hegycsúcsra felvezető eltérő kezdetű utakhoz, a vallások is eltérő utakat kínálnak, de alapjában véve mindegyik ugyanarra a hegycsúcsra visz fel. Mindegy, hogy ki melyik világvallás követője, milyen utat választ, a cél úgyis azonos.

A sokak által képviselt, toleránsnak és jószándékúnak is nevezhető elmélettel csak egy alapvető probléma van: Nem ugyanazt vallják a „hegycsúcsról”. Következésképpen nem ugyanarra a csúcsra tartanak. Tehát nem fognak találkozni a csúcson, hiszen az egymástól eltérő vélekedések sokszor egymást kizárják.

Egyedül a keresztyénség tanít úgy Jézusról, hogy ő Isten Fia volt, aki a világ bűneiért meghalt, feltámadt harmadnap, és üdvösségünk abban van, ha hitünket ebbe a Jézusba vetjük. Minden más világvallás tanítása szerint az üdvösség nem kegyelemből, hit által van, hanem cselekedetekből, vallásos teljesítmények alapján.

Bár sok vallás felületes megközelítés alapján első megközelítésre nagyon hasonló egymáshoz, minél alaposabb vizsgálatnak vetjük alá központi tanításukat, annál világosabbak lesznek a lényegi eltérések. Semmiképpen sem állíthatjuk tehát, hogy minden vallás alapjában véve egyforma.

A keresztyénség Istene nem ugyanaz, akit pl. a mohamedánok, a mormonok imádnak. Ha azonban a Biblia Istene az egyetlen Isten, akkor a többi isten nem létezik, őket imádni pedig veszedelmes tévedés.

Milyen reménységet nyújt a világnak a keresztyénség?

Olyan korban élünk, amelyben a reménység hiánycikké vált. Sokkal jellemzőbb az emberek körében a pesszimizmus, a félelem, mint a bizakodó előretekintés. Az igazán nagy gondolkodók, tudósok azt is felismerték, hogy az aggodalom, a félelem igazi oka nem az emberen kívül keresendő. Nem a gyógyíthatatlan betegségek, az atomfegyverek elterjedése, a terrorizmus fenyegetettsége jelenti az igazán nagy kihívást az ember számára. Einstein így fogalmaz: „Az igazi probléma az emberek szívében és gondolkodásában van. Nem fizikai, nem etikai probléma ez. Könnyebb megfosztani eredeti természetétől a plutóniumot, mint az ember gonosz lelkét.”

A reménytelenség oka azonban nem csak az ember szívében rejlő gonoszság. A másik elcsüggesztő tény abban rejlik, hogy az emberiség többsége nem tud a síron túli reménységről. Kevesen gondolnak erre fiatalon, de végső soron előbb-utóbb szembesülniük kell az élet végső kérdéseivel, ahogy a történetben szereplő fiatalnak is.

Ismert igehirdető kérdezett egy ambiciózus fiatalembert, mik a tervei? „Érettségi után elvégzem az egyetemet, és lediplomázom” – válaszolt a fiú. „És aztán?” – kérdezte az igehirdető. „Jól fizető állás után nézek, és dolgozni fogok.” – hangzott a válasz. „És aztán?” – szólt a kérdés. „Remélem, hogy párt találok magamnak, megnősülök, felneveljük a gyermekeinket.” „És aztán?” – forszírozta tovább a lelkész. „Nyugdíjba vonulunk, és beutazzuk a világot.” „És aztán?” – kérdezősködött tovább a prédikátor. „Öregen, betegesen bekerülök egy idősek otthonába.” – mondta a fiú. „És aztán?” – hangzott újra a kérdés. „Aztán majd egy napon meghalok.” – hangzott a csendes válasz. „És aztán?” – kérdezte az igehirdető. Az utolsó kérdésre már nem tudott a fiatalember válaszolni.

A Biblia Istene mindkét csüggesztő tényre megbízható választ kínál. Az ember gonosz szívével kapcsolatban a következőt ígéri: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezésem szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.” (Ezékiel 36, 26-27) A halál utáni létről pedig ezt ígéri Jézus, az Isten Fia: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” (János 11,25-26)

Hogy mindez mennyire valóságosan képes meghatározni úgy az életben, mint a halálra készülve is az ember reménységét, arra hadd álljon itt Pál apostol néhány mondata, amelyet közelgő kivégzése előtt írt: „Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. Ama nemes harcot megharcoltam, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak, akik is,akik várva várják az ő megjelenését.” (2.Timóteus 4,6-8)

Felhasznált irodalom: Josh McDowell, Don Stewart: Válaszok a keresztyén hitet vizsgáló nehéz kérdésekre KIA, 2004, Budapest

John North:LifeWorks, magyarul ÉletMűhely, megjelent az EKE gondozásában 2000-ben

Bizonyítható-e a keresztyénség igazsága?

A keresztyénség – és minden más vallás – igazságával kapcsolatban gyakran felmerülő kérdés, hogy vajon bizonyíthatóan igaz-e? Van, aki így teszi fel a kérdést: „Be tudod nekem bizonyítani, hogy a keresztyénség tanítása igaz?” Vannak, akik még sarkosabban fogalmaznak, és így kérdeznek: „Száz százalékos biztonsággal állíthatod, hogy a keresztyénségnek igaza van?”

Az első kérdésre minden további nélkül „igen”-nel felelhetünk: „Igen, bizonyítható, hogy a keresztyénség tanítása igaz.” A második kérdésre azonban azt kell mondanunk: „Nem, ugyanezt száz százalékos biztonsággal nem állíthatjuk.”

Ahhoz, hogy a kérdések és válaszok természetét, azok eltérését megérthessük, meg kell vizsgálnunk, mit is értünk bizonyíték alatt. Bizonyítéknak általában nem csupán azt fogadjuk el, amely tökéletes, vagy abszolút minden ismeretlen, rejtélyes dologra és kérdésre fényt derít. Bizonyítéknak fogadjuk el azokat a tényeket, ismereteket is, amelyeket emberek közös véleménye alapján meggyőzőnek, és ésszerű kétely nélkül elfogadhatónak tartunk. Bíróságokon ezt a mércét alkalmazták és alkalmazzák ma is döntéshozatalkor. A bíróság, az esküdtek nem száz százalékos biztonsággal hoznak ítéletet (hiszen nem voltak ott a bűnelkövetéskor), hanem a feltárt bizonyítékok alapján kialakult legnagyobb valószínűség alapján hozzák meg döntésüket. Ha egy bírósági ítélet csak száz százalékos biztonság esetén születhetne meg, akkor nagy valószínűség szerint soha nem hoznának ítéletet.

Ugyanígy hozunk naponta százszámra döntéseket csupán azon bizonyítékok alapján, amelyekre építve valószínűsíthetjük döntésünk helyességét. Ha például át szeretnénk kelni az úttesten, megkeressük a legközelebbi gyalogátkelőt, majd mindkét irányba körülnézve összegyűjtjük a biztonságos átkelés mellett szóló bizonyítékokat, majd átkelünk az úttesten. Természetesen nem lehetünk száz százalékosan biztosak abban, hogy át is érünk, hiszen elérhet egy szívroham út közben, földrengés miatt megnyílhat a föld alattunk stb. De a száz százalékos biztonság hiánya nem gátol meg bennünket abban, hogy átkeljünk az úttesten.

A keresztyénség azt állítja, hogy emberek millióinak közös véleményére épülő bizonyossággal rendelkezik azok számára, akik annak igazsága felől szeretnének meggyőződni. Igazságát egyrészt külső bizonyítékok támasztják alá (a Biblia megbízható kéziratai, a Bibliát igazoló történelmi tények, a beteljesedett bibliai jövendölések, a Biblia szerzőinek különbözősége ellenére is felmutatható következetesség). Másrészt az Isten által ígért belső bizonyosság is a keresztyénség igazságát bizonyítja. Hiszen mindazok, akik a keresztyénség igazságát, a Biblia tanítását nyitott szívvel, hittel fogadják, azok számára belső lelki valósággá, meggyőződéssé lesz, mert életükben tapasztalják annak valódiságát.

A probléma tehát kevésbé az, hogy „nem tudok hinni, mert a tények mást mutatnak”, hanem inkább az, hogy „bármilyen bizonyítékot mutatsz, úgy döntöttem, hogy úgysem hiszek.” Ezért hadd álljon itt végül Jézus szava bátorításul a helyes döntéshez: „Ha valaki kész cselekedni az ő (Isten) akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.” (János evangéliuma 7,17)

Felhasznált irodalom: Josh McDowell, Don Stewart: Válaszok a keresztyén hitet vizsgáló nehéz kérdésekre KIA, 2004, Budapest

John North:LifeWorks, magyarul ÉletMűhely, megjelent az EKE gondozásában 2000-ben

Istennek mondta-e magát Jézus? És ha igen, miért higgyem el?

1.) A nagy világvallások vezetői közül egyedül Jézus az, aki Istennek nevezte magát. Jézus, a názáreti ács ugyanis ne kevesebbet állított magáról, mint azt, hogy aki őt látta, az látta az Atyát (János 14,9). Más helyen azt állította, hogy egyenlő az Atyával (János 5,17-18), hogy képes bűnt megbocsátani (Márk 2,5-7), amire a Biblia tanítása szerint egyedül Isten képes (Ézsaiás 43,25). Ezt a vonalat követik az apostolok is. Jézus és az Újszövetség írói egybehangzóan állítják, hogy Jézus nem csupán ember volt, hanem Isten.
Halálát sem az okozta, amit tett, hanem amit magáról állított. Egy alkalommal, amikor Jézus megkérdezi a zsidóság akkori vezetőit, hogy miért akarják megkövezni, ezt válaszolják: „Nem jó cselekedeteidért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat.” (János 10,33)
A keresztyénség megítélésében tehát a legfontosabb kérdés nem az, hogy mit tanított Jézus, hanem hogy ki volt ő? Valóban Isten Fia volt? Valóban ő az egyetlen Istenhez vezető út?
Képzeljük el, mi lenne, ha országunk elnöke a televízió képernyőjén megjelenve nem kevesebbet állítana magáról, mint hogy ő a mindenható Isten. Hatalma van bűnt megbocsátani. Sőt, halála után harmadnapra fel fog támadni. Valószínűleg a lehető leggyorsabban kivezetnék a kamerák elől, és államelnöki szerepkörét más töltené be. Mert hiszen aki ilyet állítani mer magáról, az vagy hazudik, vagy megbolondult.

2.) Ugyanez vonatkozik Jézusra is. Ha tehát elolvassuk önmagáról szóló mondatait, feltételezhetjük, hogy hazudik. Gondolhatunk arra, hogy megőrült. De ha egyik feltevés sem igazolható, akkor el kell fogadnunk, hogy igazat mondott.
a.) Ha hazudott volna, akkor egész élete hazugság volt. Emberek tömegeit vezette félre, és sok ezren adták és adják ma is életüket egy hazugságért. Ugyanakkor ennek ellene mond, hogy Jézusra kortársai – a féltékeny farizeusokat és írástudókat, főpapokat kivéve – úgy tekintettek, mint aki csak jót cselekedett. Szinte minden vallás tisztelettel tekint Jézus személyére. Számtalan élet változott meg jó irányban a Jézussal való találkozás hatására úgy akkor, mint ma is. Így ezt az eshetőséget kizárhatjuk.
b.) Ha feltételezzük, hogy őrült volt, akkor Jézus nem volt eszénél. Az ilyen beteg emberek zavarodottak, kiszámíthatatlanok, hangulatuk szélsőségesen hullámzó, érzelmeiket nem képesek kontrollálni. Jézusnál egyik tünetet sem érzékeljük. Nyugodtnak, következetesnek, önmagán uralkodónak ismerjük meg őt. Így ezt a lehetőséget is kizárhatjuk.
c.) Annak bizonyítéka, hogy Jézus igazat mondott, nem csupán az előző két eshetőség kizárásából következik. Hanem abból is, amit az ő istenfiúságának bizonyítékaként említ, és valóban megtörtént. Ez pedig nem más, mint halálból való feltámadása. „Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel.” (Máté 12,40)

3.) Aki tehát szeretné megcáfolni a keresztyénséget, annak megalapozott bizonyítékokat kell felsorakoztatnia a feltámadás története ellenében. A Biblia szerint Jézus azzal bizonyítja, hogy ő Isten Fia, hogy feltámadt a halálból. Jézus feltámadt a sírból, erre világos és egyértelmű bizonyítékaink vannak, ez pedig azt igazolja, hogy Jézus Isten. Jézus „a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult.” (Róma 1,4)

Honnan tudjuk, hogy Jézus feltámadt a halálból?

A Krisztus feltámadásáról szóló keresztyén tanítás a keresztyén hit alapját képezi, hiszen ez a tény igazolja Jézus önmagáról szóló kijelentéseit. Ilyen történelmi igazolással az összes vallás közül csak a keresztyénség rendelkezik. Ezért nem lényegtelen a kérdés, hogy valóban bizonyítható-e Jézus feltámadása? Ha ugyanis ez nem történt volna meg, Pál apostol szavaival élve „akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (1.Korintus 15,14)

Milyen bizonyítékaink vannak Jézus feltámadásáról? Azt soha senki sem vitatta, hogy Jézus sírja keresztre feszítését és halálát követő temetése utáni harmadik nap üres volt. Magyarázatok, feltevések persze bőven akadnak. Ezek szerint a jeruzsálemi hatóságok, a rómaiak, vagy a tanítványok lophatták el Jézus holttestét.

~Tegyük fel, hogy Jézus testét a jeruzsálemi hatóságok vitték el. De mi okuk lett volna erre? Máté evangéliuma arról tudósít, hogy fegyveres őrséget kértek a sír elé. Nekik nem állt érdekükben Jézus feltámadásának híre. Ha náluk lett volna Jézus holtteste, annak bemutatásával cáfolhatták volna a leghatásosabban a feltámadásról szóló hírt.

~Tegyük fel, hogy a római hatóságok vitték el Jézus testét. De mi okuk lett volna erre? Hiszen az ő feladatuk az volt, hogy fenntartsák a „Pax Romana”-t, a birodalom békességét. Nekik aztán végképp nem állhatott érdekükben, hogy újabb zavargások törjenek felszínre. Márpedig ha kiderül, hogy a szeretett Rabbi holttestének az asszonyok nem adhatják meg a végtisztességet, ez további feszültséghez vezethetett volna.

~Tegyük fel, hogy a tanítványok lopták el Jézus testét. Ha ez igaz, akkor a feltámadás hírével ők – tetteik teljes tudatában – hazugságot hirdettek. Sőt – hiszen közülük 11-en vértanúhalált haltak –, olyasmiért adják az életüket, amiről tudják, hogy hazugság. Ez nagyon valószínűtlen.

~Legtarthatatlanabb az a feltételezés, hogy Jézus a vérveszteség és oxigénhiány következtében csak elájult, vagy tetszhalott lett a kereszten, aztán a hideg sírban magához tért, és elment útjára. Ennek ellentmond, hogy a rómaiak nagyon értették a kivégzés keresztre feszítéses módját. Tízezreket végeztek ki így. Ráadásul a keresztről való levétel előtt ellenőrizték, hogy az áldozat meghalt-e? Ez történt Jézus esetében is. Amikor a római katona lándzsájával Jézus oldalába szúrt, vér és víz ömlött ki a testéből. Ez pedig döntő post-mortem (halál beállta utáni) bizonyíték.
Ezeknél a nagyon gyenge alapokon álló feltevéseknél sokkal erősebb tényeken nyugszik az a hír, hogy Jézus valóban feltámadt a halálból! Erről több minden tanúskodik:

~Pál apostol, aki 56 körül írta levelét Korintusba azt állítja, hogy egy alkalommal több, mint 500 szemtanú látta a feltámadott Jézust, akik közül a legtöbben levele írásakor életben voltak (1.Korintus 15,6). Pál írását bárki megcáfolhatta volna, ha az nem felel meg a valóságnak, de ez nem történt meg!

~Jézus tanítványai a feltámadást követően megváltoztak! Mi más lehetett a magyarázat arra, hogy azok, akik korábban magára hagyták Jézust, sőt még azt is letagadták, hogy ismerik, szétszéledtek, majd bátortalanul, zárt ajtók mögött mertek csak találkozni, egyszerre kiállnak egy több ezres tömeg elé, hogy Jézus feltámadásától tanúskodjanak? Amikor börtönnel, sőt halálbüntetéssel kellett szembenézniük, ez sem riasztotta el őket attól, hogy hirdessék Jézus feltámadásának hírét!

Tacitus római történetíró, aki nem nézte jó szemmel a keresztyénséget, a következőt jegyezte fel: „Christus, akinek nevéből a „keresztyén” név ered, Tibérius uralma idején, helytartónk, Poncius Pilátus keze alatt a legsúlyosabb büntetést szenvedte el – és most újra feltört a mélyből eme borzalmas babonaság.” Vajon mi más állhat Tacitus feljegyzése mögött, mint az a tény, hogy Jézus valóban feltámadt?

Megállapíthatjuk tehát, hogy ahhoz, hogy valaki meggyőződéssel vallja Jézus halálban maradását sokkal nagyobb hit kell, minthogy feltámadását elhiggyük és megvalljuk. Nem is beszélve annak örömteli következményeiről. Hiszen Jézus feltámadása a láncszem első tagja, amely maga után vonja mindazokat, akik elhunytak (1.Korintus 15,20)!

Felhasznált irodalom: Josh McDowell, Don Stewart: Válaszok a keresztyén hitet vizsgáló nehéz kérdésekre KIA, 2004, Budapest John North:LifeWorks, magyarul ÉletMűhely, megjelent az EKE gondozásában 2000-ben

Miért Jézus az egyetlen út, amely Istenhez vezet?

A keresztyénséget gyakran éri az a vád, hogy a Jézus kizárólagosságáról szóló tanítással szűklátókörű és intoleráns gondolkodásmódot képvisel. Mindenekelőtt azonban le kell szögeznünk, hogy a bírált tanítást nem keresztyén emberek találták ki, hanem maga Jézus állította magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (János 14,6).

Ezt a Jézustól származó igazságot hirdették az apostolok is. Péter apostol így fogalmaz: „…és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (Apostolok Cselekedetei 4,12). Pál apostol pedig ezt írja: „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus…” (1.Timóteus 2,5). Az Újszövetség tehát egységesen azt hirdeti, hogy az Atya Istent csakis Jézus Krisztus személye által lehet megismerni.

Ahhoz azonban, hogy ennek jelentőségét megérthessük, vissza kell nyúlnunk a Biblia első lapjaihoz. Ott arról olvasunk, hogy a mennyet és a földet Isten alkotta (1.Mózes 1,1), az embert pedig a maga képmására alkotta (1.Mózes1,26). Ekkor még minden jó volt (1.Mózes 1,31). Ezt az isteni rendet és harmóniát tette tönkre az ember engedetlensége: Evett a jó és a rossz tudása fájának tiltott gyümölcséből (1.Mózes 3). Ezzel megszakadt az ember Istennel való bizalmi kapcsolata, megromlott a kapcsolat ember és ember között, az ember és a teremtett világ közötti jó rend és kapcsolat is már csak a múlté, és az ember önmagával is meghasonlott, addig soha nem tapasztalt üresség lett Isten híján úrrá rajta.

Isten azonban megígérte, hogy elküldi a Megváltót (Messiást), aki az egész teremtett világot megszabadítja a bűn rabszolgaságából (1.Mózes 3,15). Jézus Krisztus megszületésekor valóra vált Isten ígérete. Ő halt meg helyettünk, hogy helyreállhasson kapcsolatunk Istennel: „Isten… Krisztusban megbékéltette a világot önmagával”, és „azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne” (2.Korintus 5,19;21).

Ha bármilyen más úton eljuthattak volna az emberek Istenhez, akkor Jézusnak nem kellett volna meghalnia. Halála a bizonyíték, hogy nincs más út Istenhez. Tehát semmilyen más vallás vagy vallási vezető sem vezethet el senkit az egy igaz Isten ismeretére.

Egy példán szeretném bemutatni, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban. Az őserdő dzsungeljében a misszionárius éppen búcsúzik bennszülött barátaitól, hogy még ismeretlen vidékeken is hirdethesse az evangéliumot. Útbaigazítást kér hát, hogy merre találja a következő, bennszülöttek lakta falut. Bennszülött barátai tudják, nem elég az irányt megmutatni, mert a sűrű eső miatt burjánzó dús aljnövényzet minden kitaposott utat hamar benő, nem létezik jelölt út. Az egyik, a tájat jól ismerő férfi jelentkezik: „Elkísérlek!” – mondja a misszionáriusnak. Ő szabódik, nem akar mások terhére lenni. „Mutassátok meg az utat, az elég, odatalálok!” – mondja, mire alkalmi útikalauza így válaszol: „Én vagyok az út!”

Mohamed meghalt. Konfucius sem él már. Jézus Krisztus azonban feltámadt a halálból és él. Ez bizonyítja, hogy valóban az, akinek mondta magát (Róma 1,4). Ha valóban megbízható útikalauzra van szükségünk, akkor Jézus az egyedüli jó választás. Ő mondta magáról: „Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt” (János 1,18).

Felhasznált irodalom: Josh McDowell, Don Stewart: Válaszok a keresztyén hitet vizsgáló nehéz kérdésekre KIA, 2004, Budapest

Hogyan térhetek meg?

A „megtérés” szót manapság ritkán használjuk, holott Jézus korában köznapi kifejezés volt. Azt jelenteti, hogy

a.) megfordulunk, és elhagyjuk önfejű életünk útjait
b.) ellenkező irányba haladunk, vagyis követjük Jézust.

Ahhoz, hogy megforduljunk azon az úton, amelyen eddig haladtunk, szembe kell néznünk a valósággal. El kell ismernünk, hogy bűnösök vagyunk, és segítségre szorulunk. Mit jelent az, hogy bűnös? A bűnt úgy jellemezhetjük, hogy az nem más, mint a saját énközpontú büszkeségünk és önzésünk. Ez azt eredményezte, hogy mi emberek az életet adó Isten vezetése, tanácsa, uralma nélkül éljük az életünket. Az „istentelen” élet pedig lelki értelemben halott. Következésképpen nem felelhetünk meg annak a tiszta és szent mércének sem, amit Isten (és nem emberek!) állított fel az igazságra vonatkozóan. El kell tehát ismernünk, hogy Isten igazságának nem tudunk megfelelni, áthágtuk törvényét, és ezért megérdemeltük az ítéletet. A Biblia szerint „a bűn zsoldja a halál” (Róma 6,23). A valóság felismeréséhez az is hozzátartozik, hogy felismerjük: Ezen állapotunkon saját erőből nem tudunk változtatni. Ez pedig a büszke ember számára megalázó. De hát nem éppen a büszke önzésünk vezetett zsákutcába? Nem lenne hát itt az ideje végre felhagyni a büszkeséggel, hiszen közel a segítség! A valósággal való szembenézés célja, hogy elforduljunk régi életünkről.

Az ellenkező irányba haladás pedig az érem másik oldala. Ehhez azonban fel kell ismernünk, hogy Isten milyen megoldást készített nekünk Fiában, Jézus Krisztusban, elrontott életünk számára! Jézus azért született erre a földre, hogy Isten megmentő szeretet-tervét véghezvigye. Mivel Isten nem korrupt, hanem igazságos, nem hagyhatja a bűnt büntetés nélkül. Mivel azonban Isten szereti az embert, meg akarja menteni az igazságos büntetéstől, a haláltól. Hogy mindkét feltétel teljesülhessen, eljött Jézus, a Megváltó, Aki helyettünk halt meg bűneinkért, egész elrontott, istentelen életünkért a kereszten. Büntetésünket átvállalta. Ha tehát ezt a helyettes áldozatot hittel elfogadjuk, és a feltámadott Jézust tesszük meg ezentúl életünk vezetőjének, megnyerjük, amiről így ír a Biblia: „az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róma 6,23) Ha valaki ezt komolyan veszi és elfogadja, bocsánatot kap bűneire, új életet kezdhet, új életet kap. Újjászületik.

Ha meg akarod tenni, elmondhatod a következő imádságot: „Úr Jézus, tudom, hogy bűnös vagyok; tudom, hogy a saját erőmből semmire sem megyek. Köszönöm, hogy meghaltál értem. Kérlek, bocsásd meg a bűneimet! Most ahogy csak tudok, benned bízom, mint Megváltómban és Uramban. Ámen.” Ha őszintén elmondtad ezt az imádságot, akkor keresztyén lettél! Új életed van! Olvasd hát naponta a Bibliát, imádkozz, és keress egy evangéliumi gyülekezetet, ahol további tanácsokat kaphatsz!

Felhasznált irodalom: Josh McDowell, Don Stewart: Válaszok a keresztyén hitet vizsgáló nehéz kérdésekre KIA, 2004, Budapest

John North:LifeWorks, magyarul ÉletMűhely, megjelent az EKE gondozásában 2000-ben

Miért olyan különleges könyv a Biblia?

A keresztyénség hite és tanítása szerint kizárólag a Biblia tartalmazza Isten kijelentett szavát, Igéjét. Bár emberek írták, a Biblia tanúsága szerint végső soron mégis a mindenható Isten a szerzője. „A teljes írás Istentől ihletett” (2.Timóteus 3,16). „Mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indítva szólaltak meg az Istentől küldött emberek” (2.Péter 1,21). Ezek a kijelentések önmagukban persze nem bizonyítják, hogy a Biblia tényleg Isten szava, ezt más könyvek is állítják magukról. A különbség viszont, hogy a Szentírás vitathatatlanul bizonyítja, hogy tényleg Isten Igéje.

Hitelességét igazolják a megbízható kéziratok. Napjainkra csak az Újszövetségből Észak-Afrikától Közel-Keleten át Európáig 24000 másolat vagy másolat-töredék maradt fenn. Ezek összehasonlítása alapján 200000 szövegeltérés mutatkozott, amelyek nagy része nyilvánvaló elírás. Ezeket kijavítva 40 sornyi szöveg marad, amelynek eredeti változata felől nem lehetünk teljesen bizonyosak, de ezek egyike sem a keresztyénség központi tanításával kapcsolatos. Tehát az Újszövetség 99,5%-át teljes biztonsággal ismerjük, a fennmaradó 0,5% pedig nem érinti a keresztyénség legfontosabb tételeit! Az Ószövetséget héberül írták hivatásos másolók, az u.n. masszoréták. Másolatukon először megszámolták a sorokat az eredeti és a másolati példányon. Aztán megszámolták a szavakat is. Majd a betűket is megszámolták és egyeztették. Aztán a kézirat elejétől és a végétől is kiindulva megszámolták a középső betűt, és egyeztették az eredetin és a másolaton. Ha csak egyetlen hibát találtak, a teljes másolatot megsemmisítették! Amikor 1947-ben rábukkantak a Holt-tengeri tekercsekre, amelyek az akkor ismert Ószövetségnél mintegy 1000 esztendővel korábbi másolatok voltak, szinte semmilyen szövegbeli eltérést nem találtak!

A Biblia hitelességét igazolják a történelmi tények. A Biblia történeti könyveinek nagy részét szemtanúk írták. Jézus kortársai jegyezték fel az Isten Fia élettörténetét és tanításait még akkor, amikor többségük élt. Bármelyikük megcáfolhatta volna, ha ezekről nem hiteles feljegyzés készült volna. De a modern kori régészet is messzemenően igazolja a Biblia történeti beszámolóinak hitelességét. Nelson Glueck, neves zsidó régész szerint: „Kategorikusan kijelenthetjük, hogy soha egyetlen régészeti felfedezés sem állt ellentmondásban a Biblia egyetlen állításával sem.” Jézus életének főbb történéseiről kortárs nem keresztyén írók, történészek is említést tesznek.

A Szentírás hitelességét igazolják a megbízható próféciák. A Bibliában kb. 2500 prófécia található, amelyeknek nagy része, 2000 döbbenetes pontossággal megvalósult. A maradék 500 pedig szintén idővel beteljesedik. Hadd említsek csak egyet a beteljesedett próféciák közül: „Kr.e. 5. században Zakariás próféta kijelentette, hogy a Messiást egy rabszolga áráért fogják elárulni – ez a zsidó törvények értelmében 30 ezüstöt jelentett -, és azt is, hogy ezért a pénzért temetkezési helyet fognak vásárolni Jeruzsálem szegény sorsú jövevényei számára (Zakariás 11,12-13). Mind a Biblia, mind a világi történetírók 30 ezüstről tesznek említést, amelyet Júdásnak Jézus elárulásáért fizettek. Azt is feljegyzik, hogy a pénzből a „fazekas mezejét” vásárolták meg, hogy az a szegény jövevények számára temetőként szolgáljon – pontosan úgy, ahogyan megjövendölték.” (Hugh Ross, PhD., cikke: Fulfilled Prophecy: Evidence for the Reliability of the Bible)

A Biblia hitelességét igazolja annak megbízható következetessége. Isten több mint 40 szerzőt használt a Biblia 66 könyvének megírására, mintegy 1500 esztendő alatt. A szerzők a legkülönbözőbb származásúak voltak, különféle kultúrában éltek, eltérő gazdasági-társadalmi háttérből jöttek. Volt köztük miniszterelnök (Dániel) és halász (Péter). A három különböző nyelven (héber, arám, görög), három különböző kontinensen (Afrika, Ázsia, Európa) keletkezett írások mégis egységesek, amelyek bizonyítják, hogy a Biblia Isten ihletett könyve, Isten üzenetével.

A végső érv a Szentírás hitelessége mellett: Ha valaki hittel, nyitott szívvel olvassa, annak megváltozik az élete. A Bibliában maga Isten szól az emberhez, és ez az élmény megváltoztatja az ember életét. Erről tanúskodik a keresztyénség több mint két évezredes története.

Igazolja-e a régészet a Bibliát?

Bevezetőben el kell mondanunk, hogy a régészet történelem nélkül nem ér semmit. A régészet csak a kultúrák fejlődéséről tanúskodik, pontos időrend megállapítására nem képes. A Közel-Keleten és különösen Palesztina területén nagyon sok régészeti ásatás folyik, hiszen ez a vidék nagyon gazdag történelmi múlttal rendelkezik.

Másfél évszázada a Bibliát hatalmas támadások érték. A Bibliát elvetők a Szentírást koholmányként állították be, amely köszönőviszonyban sincs kora történelmével. Arra hivatkoztak, hogy egyetlen ókori mű sem tesz említést a Bibliai történeti feljegyzéseiről, és hogy a Szentírásban olvasható helyszínek nem is léteztek. A Biblia kritikusai többek között azt állították, hogy a Szentírásban szereplő nagy nép, a hettiták népe, sosem létezett. 1906-ban aztán a régészek feltárták a hettita fővárost, és bebizonyosodott, hogy a hettitáknak a babilonihoz hasonló nagy birodalmuk volt. Sodoma és Gomora városát – amelyeknek pusztulásáról a Biblia tudósít – sokáig a mítoszok körébe sorolták a Biblia kritikusai. Nemrégiben a Tell Mardikh (ma Ebla) környékén végzett ásatások 15000 írással ellátott táblát hoztak felszínre, amelyek közül néhányat sikerült lefordítani. Ezek említést tesznek Sodomáról és Gomoráról. Számtalan régészeti leletet sorolhatnánk még, amelyek mind a Biblia történelmi beszámolóinak hitelességét bizonyítják. Nelson Glueck, neves zsidó régész véleménye szerint: „Kategorikusan kijelenthetjük, hogy soha egyetlen régészeti felfedezés sem állt ellentmondásban a Biblia egyetlen állításával sem.”

Mindezek tehát azt igazolják, hogy a Biblia pontos történelmi képet fest. Isten sok hatalmas tette révén avatkozott be a konkrét történelembe. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy bár a régészet igazolhatja a történelmet – a Biblia által leírt történelmet is! – annak bizonyítása, hogy a Biblia Isten Igéje, kívül esik a tudományos régészet vagy más tudomány világán. Ha azonban a Szentírás szerzői bizonyíthatóan pontosan számoltak be az általuk leírt eseményekről, úgy ebből az következik, hogy beszámolóik nem könnyen utasíthatók el akkor sem, ha esetleg rendkívüli dolgokat említenek meg.

A régészet mint tudományág segítheti, hogy megbízható iratnak tartsuk a Bibliát, de hogy az abban bennünket megszólító Istennek bizalmat szavazunk-e, mindannyiunk egyéni, felelős döntése marad.

Összeegyeztethető-e a Bibliával az evolúció elmélete?

Ez az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés a Bibliával kapcsolatban. Többféleképpen is feltehető: „Hihet-e a keresztyén ember az evolúcióban?” vagy: „Nem bizonyította-e a tudomány az evolúció igazságát, és egyben a bibliai teremtéstörténet tarthatatlanságát?”

Mielőtt a kérdéssel foglalkoznánk, tisztáznunk kell, mit is értünk evolúción. Ha a fajon belüli fejlődéseket és változásokat értjük alatta, mint amikor például egy csecsemő felnőtté válását figyelhetjük meg, akkor nincs probléma. Az adott fajtán belüli fejlődést eredményező változások nincsenek ellentétben a Bibliával.

Az evolúció jelenleg érvényben lévő elmélete azonban ennél messzebbre vezet. Lényegében azt állítja, hogy az összetettebb elemek az egyszerűbbekből fejlődtek ki, sőt, az élő szervezetek véletlenek összjátéka eredményeként élettelen kémiai elemekből jöttek létre. El kell mondanunk azt is, hogy az evolució nem annyira tudományos elmélet, mint inkább az élet eredetéről és az emberi lét értelméről vallott filozófia. Ebben az értelemben az evolúció ellentmond a szentírási teremtéstörténetnek. Ott ugyanis azt olvassuk, hogy Isten növényeket és állatokat teremtett saját nemük szerint, fajták keresztezése nélkül. Az ember teremésekor is teljes ember jött létre, aki tehát nem hosszú, fokozatos fejlődés következtében állt elő.

Az evolúció azonban a tudomány néhány alapvető törvényének is ellentmond. A termodinamika második fő tételéből az következik például, hogy minden magára hagyott dolog kisebb rendezettség felé halad, nem pedig nagyobb rendezettség, vagy „összetettség” felé, ahogy az evolúció állítja. Az evolúció azt állítja, hogy a változások vagy mutációk hasznosak, míg a természetben azt látjuk, hogy szinte minden eltérés káros. Az elmélet tehát ellentmond a tudomány egyes törvényeinek és a megfigyelhető jelenségeknek is. Ekkor még nem is beszéltünk az evolúció számtalan etikai következményéről. Gondoljunk csak az embrió-kísérletekre, amelyek egyes államokban azért megengedettek, mert az evolúció hatására az embriót még nem tekintik emberi lénynek!

Tudományosan sem az evolúciót, sem a teremtéstörténetet nem lehet bizonyítani, mivel egyik sem ismételhető meg laboratóriumi körülmények között. Mindkét elmélet hit kérdése, amelyek közül választhatunk. A keresztyén embernek nem kell szégyenkeznie, hogy a Mózes első könyvében olvasható teremtéstörténetben hisz, mert az a megfigyelhető tényeknek is jobban megfelel, és Jézus Krisztus, az Istenember is ezt vallotta (Máté 19,1-6).

Felhasznált irodalom: Josh McDowell, Don Stewart: Válaszok a keresztyén hitet vizsgáló nehéz kérdésekre KIA, 2004, Budapest