Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja

„...az Úr rettegést támasztott a Júda körül levő országok királyaiban, és nem mertek háborút indítani Jósáfát ellen." Néha Isten úgy védelmezi az övéit, hogy félelmet támaszt ellenségeikben. Olykor nem is tudjuk, milyen veszélyek közt járunk. Isten ott is véd, ahol nem sejtjük.

Ezek ritka idők Isten népe életében. A gyakoribb az, hogy bántják, támadják. Ráadásul még azt is olvassuk, hogy sok ajándékot, önkéntes adót hoztak Jósáfátnak.

Mit tesz ő ezzel? Nem magának fogadja el, hanem az államkasszát gyarapítja vele, és felelősen készül a jövőre. Mert most csend van, de bármikor támadásba lendülhet az ellenség. Éppen ezért jól képzett hadsereget készít fel, az adományokból pedig várakat és raktárvárosokat építtet.

Isten gyermekeit mindig jellemzi az előrelátás, felelősség, felkészültség. Békeidőben sem engedik el magukat. Később Jeremiás kesereg így a nép miatt: „nem gondolt a jövendőre. Szörnyű mélyre süllyedt" (JSir 1,9). A felelőtlen, pillanatnyi élvezetekre berendezkedő gondolkozás mindig mélyre süllyeszti a népet.

Jósáfát tudott bővölködni, nem szédítette meg, hogy egyre nagyobb lett a hatalma, ő akkor is Istenre figyelt, és alázatos szolgája maradt. Így tudta jóra használni a csend éveit és a kapott anyagi javakat.

Az tud felelősen élni minden adottsággal, s felelős és bölcs vezetője lenni a rábízottaknak (akár csak egy embernek vagy egy családnak is), aki kapcsolatban áll azzal, akinek végső soron felelős: Istennel.