Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja

1. Ennek egyik oka az, hogy a hívők általában érzékenyebbek mások szenvedésére. Nekik fáj az, ha emberek veszekednek, ha egymás gyengeségével visszaélnek, ha bárhol a világon tragédiák történnek. Ők sírnak a sírókkal. S fáj nekik az is, hogy sokan nem ismerik Istent.

2. Aztán Isten őket szigorúbban figyelmezteti, mint másokat. Vigyáz arra, hogy ne bízzák el magukat, ne csússzanak vissza bűnökbe. "Csak veletek léptem közösségre..., ezért kérem számon rajtatok minden bűnötöket" - mondta az Úr egyszer népének (Ám 3,2). Ebben az ő védő szeretete mutatkozik meg. Olyan a szenvedés a hívők életében, mint a fájdalom, ami kellemetlen, de figyelmeztet valami bajra, amit orvosolni kell.

3. Leginkább azonban a szenvedés Isten nevelőeszköze a hívők életében. Az az apa, aki felelősen szereti gyermekét, ha szükséges, meg is fenyíti. Isten nagyon szereti gyermekeit, ezért ilyen módon is neveli, formálja, tisztogatja őket, hogy használható eszközök legyenek a kezében. "...javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk." (Zsid 12,10)

4. A hívőknek olykor egyszerűen azért kell szenvedniük, mert Jézus tanítványainak vallják magukat. Az a világ, amely keresztre juttatta a Megváltót, nem viseli el követőit sem. Ez azonban nem büntetés, hanem kiváltság: az lesz gúny tárgya, mellőzött, megalázott, aki valóban közel van Krisztushoz. Pál apostol így ír erről: "nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte" (Fil 1,29). Ez a szenvedés a vértanúságig is fokozódhat, napjainkban is sokan vannak, akik készek az életüket is odaadni Krisztusért, az evangéliumért.

Az így elhordozandó szenvedéseket viseljük béketűréssel, és imádkozzunk üldözött testvéreinkért!