Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja

Ekkor megszólalt a fogoly Pál: „bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó." Honnan veszi ezt? Isten azt mondta neki: császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón... Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk." Nem tudták, hova sodródtak, végül Málta szigetére kerültek, s megmenekültek.

Ez a hívők szerepe a világban. Ők mindig kapcsolatban maradnak Krisztussal. Krisztus szól hozzájuk az igén keresztül, s ők értik, amit mond. Nemcsak értik, hanem biztosra veszik, hogy az ige igaz, hittel megkapaszkodnak benne, s így tudják a többiekben is tartani a lelket. Nem szégyellik az igét vállalni mások előtt sem. De közben Pál észrevette, hogy a matrózok meg akarnak szökni, és megakadályozta ezt. Gondja volt arra is, hogy egyenek az emberek, mert az úszáshoz erő kell, s maga adott jó példát erre. Ő fogolyként is Krisztus szolgája volt - mindenki javára. Nincs identitászavara, a gyilkos viharban is hivatása magaslatán áll. Két lábbal ebben a világban, de nem e világból való erőkkel tud szolgálni másoknak.

Nem sértődött meg, hogy először nem hallgattak rá, nem volt közönyös, hogy neki már üdvössége van, a többi elveszhet, nem szégyellte a Krisztus evangéliumát, de tudott egészen gyakorlati segítséget is adni.

Így használhat-e minket is Urunk azok javára, akik közt élünk?