Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja

Miért bűn ez? Azért, mert gőg van mögötte, magamat különbnek tartom, őt megbélyegzem. A másik felett ítélkezünk, tehát fölé emeljük magunkat. Mentegetőzés és dicsekvés is lehet emögött. Hallgatólagosan azt bizonygatjuk, hogy mi jobban tudunk, helyesebben gyakorolunk valamit. Pedig gyakran éppen azt a hibát ítéljük el másokban, ami bennünk is megvan. Így ítélgették egymást már az első gyülekezetekben is az erősebb hitűek és a bizonytalan kezdők. Pál apostol őket inti ebben az igében.

Mi ennek a káros gyakorlatnak a gyógyszere? Nem kell mindent kicsinyesen észrevenni és szóvá tenni. Ha valami nagyon helytelent látunk a másik ember életében, neki kell megmondanunk szeretettel. Szabad érte imádkozni, Isten sok mindent közvetlenül elrendez a benne hívőkkel. És törekednünk kell arra, hogy minél több jót mondjunk egymásról. Isten egyenesen arra biztat, hogy aki rosszat mond rólunk, azt is áldjuk - ami azt jelenti: jót mondunk róla.

És akkor egyáltalán nem szabad ítéletet mondanunk senkiről és semmiről? Dehogynem. Csak más dolog Isten igéje alapján megítélni valamiről, hogy helyes-e, vagy pedig elítélni valakit a segítés szándéka nélkül. Tudnunk kell, hogy Isten szerint mi jó és mi nem, de egymás felett öncélúan, szeretetlenül nem szabad ítélkezni.

Ne mi üljünk a bírói székbe, ahonnan ítéletet hirdetünk mások felett, hanem üljünk csak alázatosan a vádlottak padjára, és engedjük, hogy az igaz Bíró ítéljen el és mentsen fel! Aki ilyen lelkülettel néz másokra, az nem ítélkezni fog felettük a kárukra, hanem inteni fogja őket, és imádkozni fog értük épülésükre.