Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja

Dávid nagyon nehéz helyzetbe került, amikor Absolon fellázadt ellene. Menekült egy maroknyi hozzá hű emberrel, a szabad ég alatt aludtak, minden irányból veszedelem leselkedett rájuk, s ő mégis így imádkozott: „Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek!" (Zsolt 4,9)

Ez a békesség valóban minden értelmet meghalad, ez a békesség az, amit Jézus ígért a benne hívőknek: „az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen" (Jn 14,27). Ez a békesség az, amikor az embernek - Reményik Sándorral szólva - lehet, hogy „nyugalma nincs, de békessége van".

A helyes imádkozás során egy csere megy végbe az ember szívében: Isten kiveszi belőle a félelmet, szorongást, nyugtalanságot, és adja helyébe az ő békességét.

Ennek a békességnek a gyökere az, hogy Isten „megbékéltetett minket önmagával Krisztus által", nem tulajdonítván nekünk a vétkeinket (2Kor 5,18-19). Aki ezt hittel komolyan veszi, a szíve annyira megtelik ezzel a békességgel, hogy az másokra is kiárad.

Istenem, add nekem ezt a békességet, hogy továbbadhassam másoknak is!