Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja

S akkor valami viszály támadt a szövetségesek seregében, váratlanul egymásnak estek, és lekaszabolták egymást. „Senki sem menekült meg." Jósáfát emberei összegyűjtötték a zsákmányt, és utána megint hálaadó istentiszteletre gyűltek össze.

A nem hívő ember ezt mondja: ilyen esetben nem imádkozgatni kell, hanem rendbe hozni a fegyvereket, haditervet készíteni és küzdeni. Imádsággal még senki sem nyert meg csatát, az csak a kegyesek pótcselekvése.

A vallásos ember így szól: az imádság a papok dolga, azt a templomban kell gyakorolni ünnepi istentiszteletek alkalmával. Más az ünnep, és mások a profán hétköznapok.
Jósáfát szerint a hívő ember élete egységes, nem válik így ketté. Ő az istentiszteletet is behozza a hétköznapokba. Nem száműzi az imádságot a templomba, hanem templommá lesz még a harctér is: ott is hangzott a léviták Istent magasztaló éneke. S hangzott az imádság ütközet előtt, a győzelem után - mindig.

Ez nem azt jelenti, hogy a hívő ember tétlen, és várja a sült galambot. Hanem hogy mindig azt igyekszik tenni, aminek Istentől rendelt ideje van, s amit Isten parancsol neki. Van, amikor erejét megfeszítve dolgozik s van, amikor hittel várja, hogyan teljesíti Isten az ígéreteit. Sok erőlködéstől, kudarctól és mulasztástól megmenekülnénk, ha ezt gyakorolnánk.