Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja

Jézustól először is azt, hogy e nagy csoda előtt elmélyülten imádkozott, s utána is elvonult magányosan egy csendes helyre ugyanezt tenni. Az emberekkel való nagy tetteit az Atyával való csendes imádság keretezi be. Tevékenysége abból táplálkozott, amikor nem tevékenykedett. A mi teljesítményközpontú, felpörgetett korunkban sokkal komolyabban kell vennünk az Isten előtti rendszeres elcsendesedésünk fontosságát. Aritmiássá vált az életünk: csak erőlködni tudunk, elernyedni, Isten előtt kitárulkozni alig.

Másodszor, amikor megzavarta a sokaság Jézus csendjét, ő „örömmel fogadta őket". Nem háborog, hogy hagyják békén, nem emleget semmiféle „magánéletet", nem oktatja ki őket türelmetlenségük miatt - tudja, hogy sok nyomorúságuk van, segít rajtuk. Mi hányszor zúgolódunk, hogy alkalmatlan időben és erőszakosan igénylik a segítségünket! Vegyünk példát, és kérjünk szeretetet Jézustól a készséges szolgálathoz!

S a harmadik: Jézus minden esetben ura maradt a helyzetnek. Türelmes volt az emberekhez, de mindig pontosan tudta, mi az Atya akarata, s attól nem lehetett eltéríteni. Nem engedi, hogy tanítványai éhen hazaküldjék a sokaságot, nem kevesellte az öt kis kenyeret és a két halat, és nem hagyta, hogy a végén királlyá tegyék őt, mivel jóltartotta az embereket. Őt nem kell királlyá tenni, mert már az. Szelíden szolgál, de nem szolgál ki semmilyen emberi akaratot. Árad belőle a jóság és segítség, de nem lehet őt semmi módon irányítani.

Hisszük-e, hogy a mi életünkben is ura minden helyzetnek, és bölcsessége és szeretete szerint tud segíteni?