Szerző: Aron

Posted on by

Tízéves iraki menekült kislány tanúságtétele a hit erejéről (VIDEÓVAL)

Mirjam a iraki Karakosból származik, az Iszlám Állam családjával együtt elűzte otthonából, jelenleg Észak-Irakban, egy Erbíl melletti menekülttáborban él. A SAT-7 Arabic katolikus televízió riportere készített vele interjút, amely több nyelven feliratozva látható a YouTube videómegosztó oldalon.

– Hogy vagy, Mirjam?

– Jól, és te?

– Nagyon jól. Tényleg szoktad nézni az adásunkat?

– Igen.

– Szereted a SAT-7 Kids adását?

– Igen.

– Honnan jöttél? Te is Karakosból?

– Igen, karakosi vagyok.

– Tízéves vagy, ugye?

– Igen.

– Mióta laksz ebben a táborban?

– Négy hónapja.

– Mi hiányzik a legjobban Karakosból, mi az, ami itt nincs meg?

– Volt egy házunk, ahol nagyon vidáman éltünk, és ez itt nincs. De hála Istennek, Ő gondoskodik rólunk.

– Mit értesz az alatt, hogy Isten gondoskodik rólad?

– Azt, hogy Isten szeret minket, és nem engedte, hogy az ISIS (Iszlám Állam –a szerk.) meggyilkoljon.

– Tudod, hogy nagyon szeret téged Isten, ugye?

– Igen, Isten mindenkit szeret, nemcsak engem, mindenkit.

– Mit gondolsz, Isten szereti azokat is, akik bántottak téged, vagy nem?

– Szereti őket, de nem szereti a sátánt.

– Mit érzel azokkal szemben, akik az otthonod elhagyására kényszerítettek és nehéz helyzetbe hoztak?

– Nem akarok nekik semmi rosszat, csak azt kérem Istentől, bocsásson meg nekik.

– Te is meg tudsz bocsátani nekik?

– Igen.

– Mirjam, nagyon nehéz megbocsátani annak, aki miatt szenved az ember? Vagy könnyű?

– Én nem akarom megölni őket. Miért ölném meg őket? Csak szomorú vagyok, mert elűztek minket az otthonainkból. Miért tették?

– Szeretted a karakosi iskoládat, ugye?

– Igen, osztályelső voltam.

– Voltak barátaid is az iskolában?

– Igen.

– Itt vannak veled? Vagy senki nincs itt közülük?

– Itt vannak valahol, de nem tudom, hol.

– Talán vannak köztük olyanok, akik most nézik a SAT-7 Kids adását. Mit szeretnél mondani nekik?

– Volt egy barátnőm, mielőtt ide jöttem, Sandrának hívják. Egész nap együtt voltunk az iskolában, és bár nem laktunk közel, nagyon szerettük egymást. Ha megbántottuk egymást, megbocsátottunk. Játék közben néha bántottuk egymást, de mindig megbocsátottunk, szerettük egymást. Most csak arra vágyom, hogy viszontlássam.

– Nem tudod, hol van most, ugye?

– Nem, nem tudom, hol van.

– Ha Sandra most néz minket, biztosan rád gondol, és biztos vagyok abban is, hogy szeret téged, Mirjam.

– Nagyon szeret engem, és én is nagyon szeretem őt. Remélem, egy napon viszontlátom majd.

– Szívesen ott lennénk veled, amikor találkozol vele.

– Remélem!

– Mit remélsz?

– Remélem, hogy hazamegyek, és ő is hazamegy, és így újra találkozunk majd.

– Remélem, hogy egy olyan házba mész vissza, ami még szebb, mint a korábbi.

– Ha Isten úgy akarja. Ne az legyen, amit mi akarunk, hanem amit Isten akar, mert Ő tudja…

– Nem vagy szomorú néha? Nem gondolsz például arra, hogy Jézus elhagyott téged?

– Nem. Néha sírok, mert ott hagytuk a házunkat és Karakost, de nem haragszom Istenre ezért. Megköszönöm neki, hogy gondot visel ránk, még ha itt szenvedünk is. Ő mindent megad nekünk, amire szükségünk van.

– Sok mindent tanítottál nekem, igen.

– Köszönöm, te is sok mindent tanítottál nekem.

– Mit tanítottam neked?

– Azt tanítottad…, nem is tanítottál, úgy mondom inkább, hogy osztoztál velem abban, amit érzek. Szerettem volna, hogy az emberek megtudják, mit érzek, hogy érzik itt magukat a gyerekek.

– Tudod, hogy Jézus soha nem hagy el téged?

– Ő soha nem feledkezik meg rólam. Ha valóban hiszel benne, Ő soha nem hagy el téged.

– Eszedbe jut egy olyan dal, amelyet akkor énekelsz, amikor egyedül érzed magad? Hogy azon keresztül szólj Jézushoz… Vagy nem jut eszedbe ilyen?

– Tudok dalokat…

– Elénekelnéd nekem, nekünk a kedvenc énekedet? Akár egy rövid kis dalt, amellyel elmondod nekünk, amit gondolsz. Mit szólsz hozzá?

– Tudok egyet.

A videó végén elhangzó dal fordítása:

„Milyen nagy öröm volt azon a napon, amikor elkezdtem hinni Krisztusban. Teljes volt az örömöm hajnalban, és hangom hálaéneket zengett. Dicsőséges Megváltóm iránt érzett szeretetem napról napra növekedni fog. Új élet, boldog nap, amikor egyesülök a Kedvesemmel. Szeretetből jött el, ó, milyen csodálatos szeretet ez! Igazságot szolgáltatott nekem, a szent szövetség alapján. Dicsőséges Megváltóm iránt érzett szeretetem napról napra növekedni fog. Új élet, boldog nap, amikor egyesülök Kedvesemmel.”

A videó végén olvasható ima:

„Istenem, teljes szívünkből imádkozunk… Hozd el a békét az irakiaknak, időseknek és fiataloknak. Jöjjön el a te országod, amint a mennyben, úgy a földön is.”

forrás

Posted on by

“Kivégeztek tíz lelkésztársammal együtt. Én túléltem”

Exkluzív beszámoló a Közép-Afrikai Köztársaságból

Egy rendszeresen Afrikában szolgáló magyar misszionárius kapta az alábbibeszámolót, a Közép-Afrikai Köztársaságból. A terrortámadás egyetlen túlélőjenagybátyja annak a lelkésznek, akinek a gyülekezetében a magyar misszionárius három hónapja előadássorozatot tartott.

Következzen a történet, minden kommentár nélkül:

(képeink illusztrációk)

„Ngakobóban voltunk, 405 km-re Banguitól, a fővárostól. Mi, lelkészek tízen imaösszejövetelen vettünk részt egy társunk otthonában. Délután 4 órakor arra lettünk figyelmesek, hogy lövéseket hallunk. Azt gondoltuk, hogy mindez távol történik tőlünk, ahogyan általában lenni szokott. 

Hirtelen azonban körül voltunk véve a Szeleka (az ország keresztény lakosságát terrorizáló muszlim milícia – a szerk.) katonáival. Utasítottak bennünket, hogy azonnal jöjjünk ki. Mondtuk nekik, hogy lelkészek vagyunk. Azt válaszolták, hogy őket nem érdekli, hogy keresztény pásztorok vagyunk, vagy nem. Azonnal jöjjünk ki! 

Én voltam az első, aki kimentem, ők kitépték a Bibliát a kezemből és ledobták a földre. Azután a többi kilenc pásztort is kényszerítették, hogy jöjjenek ki. Főnökük szemben helyezkedett el valamennyiünkkel, engem is beleértve, fegyverrel a kezében. Adott jelre a katonák egyszerre lőttek ránk. Mindannyian a földre estünk. 

KILENC TÁRSAM OTT HELYBEN MEGHALT

Csodálatos módon én voltam az egyetlen, akit a golyó csupán a bal karján talált el. A főnök kiadta a parancsot, hogy még egyszer lőjenek a földön heverő valamennyi holttest fejébe, és ők újra lőttek, de az Úr ezúttal is közbeavatkozott értem. 

A többiek feje szétroncsolódott, de engem a golyó a bal fülemen talált el.

Amikor a milicisták elmentek, én az egész éjszakát a többiek holtteste között töltöttem reggelig, vérben úszva. Reggel az idősebb fiam megpróbált kórházba juttatni, de nem volt ott senki. Végül a Szangarisz (európai uniós francia alakulat) katonái segítettek, hogy eljussak Banguiba, a fővárosba. 

A kórházban amputálni akarták a szétroncsolódott karomat, de az Úr még egyszer közbeavatkozott. Az orvosok végül egy szimpla operációt végeztek, hogy megmentsék a karomat, hogy újra foghassam a Bibliát és hirdethessem az Igét. Ami az egészben a legcsodálatosabb, hogy a betegágyamon 19 személynek tudtam hirdetni az evangéliumot, köztük 5 orvosnak is. Nem tudom, hogyan köszönhetném meg Istennek, hogy ő a nagy hatalmából megengedte nekem, hogy életben maradjak. Szolgálni fogom őt egész életemben!”

A Közép-Afrikai Köztársaságban zajló keresztényüldözésről itt olvashat további részleteket.

Forrás

Posted on by

Nagycsütörtöki mészárlás – Gyászol a világ kereszténysége – 147 keresztényt öltek meg egy kenyai egyetemen

Garissa – Öt álarcos fegyveres támadta meg Nagycsütörtökön a szomáliai határtól nem messze fekvő Garissa város egyetemét. Tűzpárbajt vívtak az intézmény biztonsági őrségével, majd a foglyul ejtett diákokat kíméletlen módon kivégezték. 147-en meghaltak, 79-en megsebesültek. A kenyai kormányerők végül mind a négy terroristával végeztek. A világ keresztényei nem csak Jézus halála miatt gyászoltak Nagypénteken, hanem rájuk is imádsággal emlékeztek.

Gyászol a világ kereszténysége

Nem mertek sikoltani

A támadók a reggeli ima idején, helyi idő szerint hajnali 5 óra körül hatoltak be az épületbe, majd lőni kezdtek – mondta Milka Ndung’u, az egyik diák, akinek sikerült kimenekülnie. Az egyik szemtanú,Alinoor Moulid robbantásokról számolt be, és a kimenekült diákokra hivatkozva azt mondta, a fegyveresek válogatás nélkül lőttek mindenkire, aki az egyetem épületében volt.

Collins Wetangula, az egyik szemtanú elmondta, épp zuhanyozni készült, amikor meghallotta a lövéseket. Senki nem mert sikoltani, nehogy felhívják magukra a támadók figyelmét.

A támadók annyit mondtak magukról szuahéliül: „Mi vagyunk az as-Sabáb″. Ő és három szobatársa bezárkóztak, és hallották, ahogy a fegyveresek a szobákba benyitva azt kérdezik, keresztények vagy muszlimok-e a bent lévők. „A keresztényeket azon nyomban lelőtték. Minden egyes lövésnél azt gondoltam, én is meghalok” – mondta.

Végül egy ablakon keresztül szabadították ki Wetangulát és több társát. Az as-Sabábra jellemző, hogy a muszlimokat elkülönítik a más vallásúaktól. A BBC úgy tudja, az egyetemet azért támadták meg, mert „nem muszlim intézmény muszlim földön″.

Az egyetem tanárképző karának egyik diákja a Reutersnak nyilatkozva azt mondta: voltak arra utaló jelek, hogy valamilyen támadás készül.

Idegeneket láttak a városban, és gyanították róluk, hogy terroristák. Aztán hétfőn a kar igazgatója azt mondta nekünk, hogy idegeneket láttak a kari épületben is. Kedden hazaküldtek minket, és bezárták a tanárképző kart, az egyetem többi része viszont nyitva maradt – mondta.

Muszlimok is életüket vesztették, mert elítélték a terroristák tettét

A keresztények félelméről Nicolas Mutua atya, garissai plébános is nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak. Elmondta, hogy számítottak a támadásra, mert fenyegetéseket már kaptak előtte. Figyelmeztették őket, hogy vigyázzanak, mert beváltják ígéretüket, amelynek éppen a mészárlás napján volt a határideje.

A rendőrségen bejelentették a szentmisék idejét, mert személyes védelmet biztosítanak számukra a templomokban a szertartások idejére. A plébános bevallotta, hogy nem nyugodt tevékenysége közben, mert bármi történhet. Nemcsak azért, mert keresztény, hanem azért is, mert elítéli ezt a terrortámadást.

Ő azonban azt is elmondta, hogy muszlim kollégái és barátai közül is voltak, akik életüket vesztették. Megölték őket, mert elítélték azt, ami történik, és beszéltek róla: Isten nevében nem lehet gyilkolni.

Iszlamista terroristák voltak a gyilkosok

A támadásért az al-Kaidával kapcsolatban álló szomáliai al-Shabaab iszlamista milícia vállalta a felelősséget, amely 2011 óta több akciót is végrehajtott Kenyában, miután a kelet-afrikai ország csapatokat küldött Szomáliába, hogy segítséget nyújtsanak a terroristák elleni harcban.

A BBC szerint a támadás mögött a szervezet egyik hírhedt vezetője, Mohamed Dulyadin áll. Dulyadoin neve szomáliul azt jelenti, kétarcú. A férfira 43 millió forintnak megfelelő vérdíjat tűztek ki.

Más források a támadás kitervelőjének Mohamed Kunót tartják, akiért 14 millió forintnak megfelelő összegű vérdíjat adnának. A „hosszú karú” néven is ismert férfi egy iszlám iskola vezetője volt, mielőtt az as-Shabaab magas rangú tagjaként a terrorszervezet kenyai csapásait irányítja.

Ferenc pápa elítéli az értelmetlen brutalitást

A római Szent Péter bazilikában Krisztus kereszthalálának emlékére bemutatott nagypénteki szertartáson a kenyai egyetemen lemészárolt 147 keresztény áldozatról is megemlékeztek – írta az MTI. Ferenc pápa este a Colosseumnál vezeti a Via Crucis keresztútját. A nagypénteki szertartás kezdetén a pápa hasra feküdt a Szent Péter bazilika padlózatán a kereszt előtti hódolatát fejezve ki.

A Krisztus szenvedésére és halálára emlékező szertartáson a homíliát szokás szerint a Pápai Ház szónoka, Federico Cantalamessa kapucinus szerzetes mondta. Beszédében a mai világban egyre gyakoribb keresztényüldözésekről beszélt a kenyai Garissa városában csütörtökön az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista fegyveresei által lemészárolt 147 keresztény egyetemistára emlékeztetve és arra a 22 egyiptomi kopt túszra is, akit februárban Líbiában szintén az IÁ gyilkolt le.

„A keresztények nem az egyetlen áldozatai a világban pusztító gyilkos erőszaknak, de nem lehet nem figyelembe venni, hogy a számos országban a keresztények lettek a leggyakrabban kiválasztott áldozatok!” – hangoztatta Cantalamessa atya.

A szerzetes a nemzetközi intézmények és a nyugati világban élők fellépését szorgalmazta azokkal „a Pilátusokkal együtt, akik ma is mossák kezeiket”.

A Szentatya John Njue bíborosnak, a kenyai püspöki konferencia elnökének írt üzenetében imáiról és lelki közelségéről biztosítja az áldozatok családjait és minden kenyait ebben a fájdalmas időszakban – írta a Vatikáni Rádió nyomán a Magyar Kurír.

Ferenc pápa az elhunytak lelkét a Mindenható Isten végtelen irgalmába ajánlotta és imádkozik, hogy a gyászolók vigaszra találjanak.

Egységben minden jóakaratú emberrel a világon, a pápa elítéli az értelmetlen brutalitás tettét, és imádkozik a végrehajtók szívének megtéréséért. A hatalommal rendelkezőktől azt kéri, hogy sokszorozzák meg erőfeszítéseiket, és működjenek együtt minden kenyaival az erőszak felszámolása érdekében, továbbá segítsék elő a testvériség, az igazságosság és a béke új korszakának hajnalát.

Az Egyházak Világtanácsa is közleményt adott ki

Az Egyházak Világtanácsa is elítéli a Garissa Egyetemen történt terrortámadást. A szervezet vezetői az április 3-án, Genfben kiadott nyilatkozatukban mély megrendülésüket fejezték ki afelett, hogy a muszlim támadók keresztényeket választottak célpontjaiknak.

Az Egyházak Világtanácsa arra kérte a kenyai hatóságokat és a nemzetközi közösséget, hogy vonják felelősségre azokat, akik ezen a lelkiismeretlen mészárlást végrehajtották és tegyenek meg mindent a jövőbeli támadások elkerülése érdekében. Különösen azokat a konfliktushelyzeteket kell kerülni, amelyek provokálni akarják a vallások közötti békétlenséget – írta dr. Olav Fykse Tveit a tanács főtitkára, norvég evangélikus lelkész.

„Mélyen gyászolom a sok fiatal diáknak az elvesztését, akik fényes reményeket hordoztak Kenya jövője szempontjából. Felajánlom együttérzésemet a halottak családjainak, imáimban hordozom a sebesülteket és szolidaritásomat és együttérzésemet fejezem ki azokkal a kenyai tagegyházainkkal, akik érintettek a történtekkel kapcsolatban” – így Tveit.

„A húsvéti üzenet egyértelmű: a halál és a gonosz végül nem fog győzni. Ahogyan keresztények milliói szerte a világon egyesülnek ma arra, hogy emlékezzenek Jézus Krisztus szenvedéséről és a haláláról a kereszten, úgy idén meg fogunk emlékezni azokról a fiatal nőkről és férfiakról is, akik Kenyában brutálisan életüket vesztették, hogy teljes legyen a kapott ígéret és remény” – tette hozzá Tveit.

Forrás

Posted on by

Ökumenikus imahét programja

Ökumenikus imahét 2015. jamuár 18-25. 18 óra

 

Jézus így szólt hozzá: „Adj innom!” (Jn 4,7.)

 

 

Nap Templom Igehirdető Liturgus Énekkar, kántor
Vasárnap   evangélikus Dr. Gaál Sándorreformátus esperes Kicsák Györgygörög katolikus parókus evangélikus
Hétfő   római katolikus Hecker Mártonmetodista lelkész Dr. Gaál Sándorreformátus esperes római katolikus
Kedd   római katolikus Cserés Attilabaptista lelkész Zsarnai Krisztiánevangélikus esperes római katolikus
Szerda   görög katolikus dr. Kovács László Attilaevangélikus igazgató lelkész dr. Gaál Sándornéreformátus lelkész görög katolikus kispapok
Csütörtök   görög katolikus Tóth Lászlórómai katolikus plébános Hecker Mártonmetodista lelkész A Szent Miklós iskolagyermekkara
Péntek református Bosák Nándorrómai katolikus püspök Cserés Attilabaptista lelkész református
Szombat   református Kicsák Györgygörög katolikus parókus Sztankó Gyöngyievangélikus lelkész baptista énekkar+református kántor
Vasárnap   evangélikus Dr. Fabiny Tamásaz Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke Tóth Lászlórómai katolikus plébános összkar
Posted on by

Az égő szívű ember

A legszenvedélyesebb lelkészként emlegetik a református egyházban. Valóban nem szokványos jelenség: vidám, lendületes, beszédes és előfordul, hogy a focit is „felviszi” a szószékre. Elsős gimnazista volt, amikor kiderült, biztos, hogy nem vele kezdődik majd valamelyik focicsapat névsora, vagyis nem kapus, hanem lelkipásztor lesz Végh Tamás.

Szólhattál volna
…mégsem az elején kezdem a történetet, hanem inkább egy friss élménnyel.

Zsúfolásig telt templom, a pótszékeken is ülnek, a karzaton tolonganak, még a csilláron is lógnak a hívek. Szeptember második hétvégéjén családi istentiszteleten köszönt el a fasori református gyülekezet Végh Tamástól; a hatvanhét éves lelkipásztor nyugdíjba vonul. Szolgálatának elmúlt csaknem két évtizedét a Fasorban töltötte, bár ahogyan a búcsúprédikációjában fogalmazott: úgy elröpült az utolsó harmincöt év, hogy észre sem vette.
– Uram, szólhattál volna, akkor jobban odafigyelek – mondja nevetve a szószéken, és nem késik a tanulság sem: „Senki sem tudta volna annyi ajándékkal megtölteni ezt a harmincöt évet, mint ahogy Isten tette gondoskodó szeretetével.”

Égő szívű ember
Végh Tamás széles gesztusokkal prédikál, nem lehet rá nem figyelni, itt aztán biztos nem kalandozik el az ember gondolata. Mulandóságról, bűnről, megbocsátásról és Jézusról beszél, valamint a gyülekezetről, amelyben új életek születtek. Az ünnepi istentisztelet szinte véget nem érő köszöntésekkel zárul, utódja – Somogyi Péter lelkipásztor – égő szívű embernek nevezi Végh Tamást, akinek szíve az evangéliumért dobog. Bár a nyugdíjba vonuló lelkész mindenkit megnyugtat, hogy nem búcsúzik végleg a Fasortól, egyre több zsebkendő kerül elő, és nem kell sokat forgolódnom, hogy észrevegyem: meglett férfiak is könnyeznek a padsorokban.


Mindennek vége?
Nyugdíjba vonulása alkalmával Végh Tamást arra kértük, hogy meséljen életéről. Nem ér meglepetés, hogy a sporttal indít, hiszen – mint mondja – az 1960-as római olimpia meghatározó dátum a hitre jutásában.
– 1960. szeptember 4-e a megtérésem napja. Lelkész édesapám vasárnap délelőtt Pál apostol korinthusbeliekhez írott leveléből prédikált a templomban.„Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra: úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos.” Képszerűen beszélt arról, hogy tele van a római olimpiai stadion, eldördül a rajtpisztoly, és futnak a versenyzők a pályán, majd innen valahogy „átkapcsolt” az örökkévaló versenypályára. Pont arra, ami engem akkor már régóta foglalkoztatott: mindennek vége van egyszer, a meccsnek, a mozifilmnek, de mi lehet az, ami nem mulandó? Azon a délután ketten voltunk otthon édesapámmal, és megkérdezte tőlem, hogy nem szeretnék-e azon a pályán menni, amiről délelőtt beszélt. Akartam. Együtt imádkoztunk, és őszintén kértem Istent, hogy bocsássa meg bűneimet. Az ima után úgy álltam fel, hogy éreztem: elementáris változás történt az életemben, békességem lett. A változást hamarosan észrevette a környezetem is, nyugodtabb, vidámabb, kiegyensúlyozottabb lettem, mint korábban.

A kommentátor
A foci azért maradt el az életemből, mert súlyos tüdőbetegséget kaptam, ami miatt eltiltottak az aktív sporttól. 18 évesen megoperálták a tüdőmet. Hálás vagyok Istennek, hogy ezután soha nem volt problémám vele – folytatja a lelkész.
– Gyerekkoromban jó ideig arra is gondoltam, hogy akár a híres kommentátor, Szepesi György utódja is lehetek, mert szenvedélyesen tudtam meccset közvetíteni. Sokszor szórakoztattam másokat is ezzel, sőt saját magamat is a templomban, ha unalmasnak találtam az igehirdetést. A sport azonban megtanított arra, hogy teljes odaadással, kitartással, céltudatos munkával és a fair play szellemében éljem az életemet.

A jó gyerek
– Nekünk magától értetődő volt, hogy amikor serdültünk, kerestük a hivatásunkat és a társunkat. Valahogy egyszerűbb volt az élet, mint most, munkanélküliségről nem is hallottunk.
A sokat emlegetett szenvedélyességét Istentől kapott adottságnak tartja, mint mondja, a párját is naponta elhalmozta szerelmes levelekkel, de már egészen kiskorában is bármit tett, ezer százalékkal tette.
– Jó gyerek voltam, de sokszor okozott galibát, hogy ruhámat szaggatva a pocsolyákon át rohantam ki az utcára, mert látni akartam, hogyan hajtják a disznókat. Egyszer majdnem megfulladtam egy kanálisban, máskor magamra rántottam egy sírkövet a temetőben, a húszéves szülinapomon a barátommal motorozva buktunk, és én átrepültem a feje felett – sorolja a „jógyerekes” történeteket, végül áttér a lelkészi szolgálatára, amelynek egyik leghosszabb epizódja 1976-tól 1995-ig tartott Fóton.

 

A formálódás
– Volt idő, amikor félrevittek különböző modern teológiai elméletek. Akkoriban azt gondoltam, hogy majd fölfedezek valami szélesebb ívelésű dolgot, nagyobbat teszek, mint amit a szüleim vagy a tapasztaltabb lelkészek. Három kiemelkedő igehirdető volt akkortájt Budapesten: Gyökössy Endre, Farkas József és Joó Sándor. A pasaréti lelkészt – Joó Sándort – élmény volt hallgatni: kristálytisztán beszélt, fölment a szószékre, és olyan miliőt teremtett, hogy ott mindenki tudta, helyén van az Úristen.

Szabadon hirdetni
Végh Tamás a fóti időszakról úgy tartja, hogy bár sok mindent felépítettek, mégis azt érezte öt év után, hogy kifulladt. A felesége, Julika azt mondta neki a folyamatos lótás-futásról, hogy „ez a güzülés, amit keresztyénség címszó alatt csinálsz, nem vezet sehová”.
– A feleségem is kifáradt, éppen elege lett a papné életből, amikor elhívták őt egy csendeshétre Biatorbágyra, ahonnan egy kicserélt asszonyt kaptam vissza. Később én is Torbágyon változtam meg. Ott jöttem rá, hogy eddig az embereknek akartam tetszeni, megfelelni, de ez nem helyes út. A menő lelkészt lenullázta Isten. 1983 márciusában jöttem haza a csendeshétről, és azután olyan szabadon hirdettem az igét, mint még soha. Nem függtem senkitől, és nem érdekelt, hogy ki mit szól. Bocsánatot kértem a fótiaktól az elmúlt időszakért, és ettől az időponttól változott meg a gyülekezet is; ezután számos megtérést és csodát, lelki ébredést éltünk át.

Azért jön, hogy térítsen
Végh Tamás 1995-ben lett a fasori gyülekezet lelkipásztora. Eleven gyülekezetet hagyott hátra Fóton, egy eklektikus, feszültségekkel teli budapesti helyzetért. Szinte kiüresedett templom és megfáradt gyülekezet várta a Fasorban.
– Egy lelkésztársam mondta nekem, hogy az a hír járja, csak azért akarok a Fasorba menni, hogy mindenkit megtérítsek. Mondtam is neki: „Te Gyuszi, jól jön ez még nekem egyszer az Úr előtt, ha ilyeneket terjesztenek rólam.”A Fasor egyik nagy előnye volt, hogy tulajdonképpen nem volt mit elrontani rajta. Szépen fejlődni kezdtünk, egyre többen jöttek a templomba, ma már hatszázan járnak hozzánk. Lelkészi szolgálatom legnagyobb eredményének magát a gyülekezetet tartom. Azt a kegyelmet, hogy a Fasorban a különböző karakterű lelkésztársakkal együtt szeretetben, konstruktívan tudtunk dolgozni. A gyülekezet bárhol néz ránk, azt látja, hogy együtt harcolunk és dolgozunk. Csak azt lehet hitelesen továbbadni az embereknek, amit magunk is átélünk, megtapasztalunk: Isten végtelen kegyelmét.

A ráadás
– A legdöntőbb momentum egy lelkész szolgálatában, hogy látnia kell a differenciát az egyházépítés és az Isten országának építése között. Nagy hangsúlyt kell fektetni az igehirdetésre, hogy hulljon a mag, mert sok a veszteség, de maradjon mag, amiből élet születik. Sokszor mondták rólam a hívő közösségek miatt, hogy „jó fej ez a Végh Tamás, kár hogy ezek közékeveredett”, az újjászületés azonban nem kegyességi irányzatok kérdése. Aki Jézust szívből hirdeti, azzal egy a szívem.

 

Végh Tamás két nagy „ébredést” élt át lelkipásztori szolgálata alatt. Ahogy mondja: minden más csak ráadás.

írta: Fekete Zsuzsa
Fotó:Füle Tamás, Sereg Krisztián

Forrás: http://www.parokia.hu/hir/mutat/5861/

Posted on by

Észak-koreai Kim, keresztény hölgy bizonysága

„Egyszer csak hallottam, hogy eszelősen üvöltök. Más foglyok is kiáltottak, amint a 8 keresztény meghalt. Ránéztem a holttestekre. Mit hittek ezek az emberek?! Mi lehetett nekik fontosabb az életüknél?! Azokban az években ott a táborban sok keresztényt láttam meghalni. Egyikük sem tagadta meg azt az Istent, aki a Mennyben van. Pedig csak annyit kellett volna mondaniuk, hogy már nem hisznek Istenben, és akkor szabadon engedték volna őket. Miért nem féltek ezek az emberek a haláltól? Az ő hihetetlen hitük egy nagy kérdést hozott fel a szívembe: Mit láttak ezek az emberek? Mi volt nekik – ami nekem nem volt?!”  (Részlet Soon Ok Lee, egy Észak-Koreából menekült nő könyvéből)                    

Észak-Korea az az ország, ahol a keresztényeket a legsúlyosabban üldözik. Ez a keresztények iránti gyűlölet olyan pontra hágott, hogy itt hivatalosan nincs karácsony, Jézus Krisztust egy az egyben kiirtották az időszámításukból. Egyedül az uralkodót, Kim Jong Il-t, illetve apját megengedett, sőt kötelező imádni. Az országban 30 munkatáborban szenved több, mint 200.000 ember, kegyetlen kínzások, nemi erőszak, kényszerített abortuszok, gyermekrabszolgaság és embertelen munka közepette. Köztük 70.000 embert a kereszténységük miatt ítéltek el. Őket és családjaikat szabadon meggyilkolhatják Biblia birtoklásáért, vagy akár Jézus Krisztus nevének segítségül hívásáért. Árulónak és ellenségnek vannak nyilvánítva, mert nem imádják a vezért. Többek közt 2009-ben egy fiatal anya került nyilvános kivégzésre, mivel több Bibliát osztott szét. Szüleit, férjét és három gyermekét bezárták, akik két éven belül a fogság és a kegyetlen kínzások következtében meghaltak. Egy 90-es években Észak-Koreából megszökött misszionáriusra szintén halálbüntetés várt, amikor több Bibliával visszatért az országba.

A nyilvános kivégzések mindennaposak, ráadásul a „vezér” 10.000 emberre ráerőltetheti, hogy végignézzék a borzalmat, ezzel példát statuálva.Az iskolákban a gyerekeket kikérdezik arról, hogy van-e a családban Biblia. Egyszer egy gyerek bevallotta, hogy a nagymamájának van egy rejtegetett Bibliája, aminek következtében az egész családot munkatáborba hurcolták.

Mindezek ellenére több mint 200.000 keresztény él az országban. Ők földalatti, rejtett gyülekezetekben, suttogott imákkal élik meg hitüket.  Igeszakaszokkal erősítik egymást, s kitartanak a hitük mellett, akár mindhalálig is.

Ráadásul a média mindezekről a dolgokról leginkább mélyen hallgat. A zsidóüldözések idejéről sokan nyilatkoztak úgy, hogy nem sokat vettek észre belőlük. Ezt hallva feltehetjük magukban a kérdést: hogy lehet ezt a borzalmat nem észrevenni? Azonban most is ugyanez történik Észak-Koreában. A legtöbb ember csak töredékéről hallott, egyesek egyáltalán nem tudnak semmit mindazokról a dolgokról, amik ott folynak.

De mi ne legyünk tétlenek! Hívjuk fel az emberek figyelmét minderre és cselekedjünk! Közvetlenül nem sokat tudunk tenni, de imádkozzunk értük, mint közbenjárók, és bízzunk Istenben, hogy cselekedni fog.

 

Forrás: http://www.eleventeens.hu/

Posted on by

Izrael történelmében a legnagyobb terrortámadást okozhatta volna egy rakéta, de csoda történt

Az Iron Dome (Vaskupola) parancsnoka az Égnek köszöni, hogy megállította a Hamas rakétáját, amely megölhetett volna több száz izraeli civilt.
A Daily May jelentette, hogy mit mondott a parancsnok tapasztalatával kapcsolatban: 

„Gázából kilőttek egy rakétát. Az Iron Dome (Vaskupola) pontosan kiszámította az útvonalát. Tudtuk, hogy a rakéta hol fog földet érni mintegy 200 méter sugárban. Ha ez a rakéta becsapódott volna az Azrieli tornyokba, a Kyriába (Izraelben egyenlő a Pentagonnal) vagy Tel Aviv központjában lévő vasútállomásba, százak haltak volna meg.

– Kilőttük az első rakétahárítót. Elvétettük. A másodikat. Elvétettük. Ez nagyon szokatlan. Sokkolva voltam. Ebben a pillanatban már csak 4 másodperc maradt a rakéta becsapódásáig. Már értesítettük a segélyszolgálatot, hogy közeledjenek a cél felé és figyelmeztessenek mindenkit a tömegbaleset bekövetkeztére.

Egyszer csak az Iron Dome egy hatalmas erejű szelet jelzett kelet felől, egy erős szelet, amely a tengerbe sodorta a rakétát. Mindannyian megdöbbentünk. Felálltam és azt kiáltottam: „Van Isten!”
Tény: Ha a Hamasnak mind ez sikerül, akkor ez lett volna a legnagyobb terrortámadás Izrael történelmében. És ha hiszel Istenben, ha nem, ez az esemény csoda mindazok számára, akik meghalhattak volna, ha nem lett volna ez a tökéletesen időzített szélroham…

Eredeti cikk:
http://www.ijreview.com/2014/08/167229-rocket-cause-worst-terror-attack-israels-history-miracle-happened/

Posted on by

Iraki keresztény üldözés

„A kereszténység Moszulban halott, keresztény holokauszt közepén vagyunk” – állítja egy amerikai káld vallási vezető. A CNN-nek adott interjúban arról beszélt, hogy gyerekeket fejeznek le, anyákat erőszakolnak meg és apákat akasztanak fel Irakban az Iszlám Állam harcosai abban a hadjáratban, amit ő keresztény népirtásnak nevez.

Mark Arabo kaliforniai üzletemberrel beszélgetett  a CNN az észak-iraki keresztények helyzetéről. A férfi az amerikai káld egyház egyik vezetője. Ez az egyik keresztény egyház, amelynek híveit üldözik most Irakban.

„Ebben a pillanatban 3 ezer keresztény menekül a közeli városokba. A többi országnak is követnie kellene Franciaországot, amely felajánlotta, hogy menedéket ad nekik” – mondja.

„Megijeszt azzal, amit leír” – így a műsorvezető, Jonathan Mann. „Azt mondja, hogy — lefejezik a gyerekeket?”

„Szisztematikusan lefejezik őket” – válaszolja lassan Arabo. „És az anyjukat meg az apjukat is. A világ nemzedékek óta nem látott ilyen gonoszságot.”

„Van egy park Moszulban, ahol levágják és botra tűzik a gyerekek fejét… ez emberiesség elleni bűntett. A legrémesebb, legszívtépőbb bűnöket követik el, amiket csak kigondolni lehet.”

A műsorvezető az ultimátumra is rákérdezett, amit a keresztények (aztán később a jazidik) kaptak. Hogy vagy áttérnek, vagy különadót fizetnek, vagy elmenekülnek, vagy kard által halnak. „Szóval ölik az embereket. De vannak keresztények, akik meg tudnak menekülni azzal, hogy vallási különadót fizetnek?”

Arabo erre azt válaszolja: miután a keresztények megfizetik ezt az adót, a harcosok elviszik a keresztény asszonyokat és gyerekeket, „a saját feleségükké teszik őket – így a választás tényleg annyi, hogy áttérsz vagy meghalsz”.

Egy gyors pillantás a Youtube-ra azt mutatja, hogy a káld vallási vezető nem túloz. Videók vannak botokra tűzött fejekről, és lefejezésekről. Az egyiken egy keresztényt arra kényszerítenek, hogy mondja el az iszlám hitvallás szavait. Megteszi. Aztán mégis porba hull a feje.

„Minden keresztényt megölnek, akit csak látnak” – mondja az Iszlám Állam nevű terrorszervezetről Arabo. „Ez teljességgel népirtás, a szó minden értelmében. Mindenkit áttérésre akarnak bírni, azt akarják, hogy a saría legyen a törvény”. Vagyis az Iszlám Állam szélsőségesen értelmezett saríája.

Az interjút teljes egészében itt nézhetik meg:

forrás: keletport.hu