Exkluzív beszámoló a Közép-Afrikai Köztársaságból
Egy rendszeresen Afrikában szolgáló magyar misszionárius kapta az alábbibeszámolót, a Közép-Afrikai Köztársaságból. A terrortámadás egyetlen túlélőjenagybátyja annak a lelkésznek, akinek a gyülekezetében a magyar misszionárius három hónapja előadássorozatot tartott.
Következzen a történet, minden kommentár nélkül:
(képeink illusztrációk)
„Ngakobóban voltunk, 405 km-re Banguitól, a fővárostól. Mi, lelkészek tízen imaösszejövetelen vettünk részt egy társunk otthonában. Délután 4 órakor arra lettünk figyelmesek, hogy lövéseket hallunk. Azt gondoltuk, hogy mindez távol történik tőlünk, ahogyan általában lenni szokott.
Hirtelen azonban körül voltunk véve a Szeleka (az ország keresztény lakosságát terrorizáló muszlim milícia – a szerk.) katonáival. Utasítottak bennünket, hogy azonnal jöjjünk ki. Mondtuk nekik, hogy lelkészek vagyunk. Azt válaszolták, hogy őket nem érdekli, hogy keresztény pásztorok vagyunk, vagy nem. Azonnal jöjjünk ki!
Én voltam az első, aki kimentem, ők kitépték a Bibliát a kezemből és ledobták a földre. Azután a többi kilenc pásztort is kényszerítették, hogy jöjjenek ki. Főnökük szemben helyezkedett el valamennyiünkkel, engem is beleértve, fegyverrel a kezében. Adott jelre a katonák egyszerre lőttek ránk. Mindannyian a földre estünk.
KILENC TÁRSAM OTT HELYBEN MEGHALT
Csodálatos módon én voltam az egyetlen, akit a golyó csupán a bal karján talált el. A főnök kiadta a parancsot, hogy még egyszer lőjenek a földön heverő valamennyi holttest fejébe, és ők újra lőttek, de az Úr ezúttal is közbeavatkozott értem.
A többiek feje szétroncsolódott, de engem a golyó a bal fülemen talált el.
Amikor a milicisták elmentek, én az egész éjszakát a többiek holtteste között töltöttem reggelig, vérben úszva. Reggel az idősebb fiam megpróbált kórházba juttatni, de nem volt ott senki. Végül a Szangarisz (európai uniós francia alakulat) katonái segítettek, hogy eljussak Banguiba, a fővárosba.
A kórházban amputálni akarták a szétroncsolódott karomat, de az Úr még egyszer közbeavatkozott. Az orvosok végül egy szimpla operációt végeztek, hogy megmentsék a karomat, hogy újra foghassam a Bibliát és hirdethessem az Igét. Ami az egészben a legcsodálatosabb, hogy a betegágyamon 19 személynek tudtam hirdetni az evangéliumot, köztük 5 orvosnak is. Nem tudom, hogyan köszönhetném meg Istennek, hogy ő a nagy hatalmából megengedte nekem, hogy életben maradjak. Szolgálni fogom őt egész életemben!”
A Közép-Afrikai Köztársaságban zajló keresztényüldözésről itt olvashat további részleteket.
– 1960. szeptember 4-e a megtérésem napja. Lelkész édesapám vasárnap délelőtt Pál apostol korinthusbeliekhez írott leveléből prédikált a templomban.„Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra: úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos.” Képszerűen beszélt arról, hogy tele van a római olimpiai stadion, eldördül a rajtpisztoly, és futnak a versenyzők a pályán, majd innen valahogy „átkapcsolt” az örökkévaló versenypályára. Pont arra, ami engem akkor már régóta foglalkoztatott: mindennek vége van egyszer, a meccsnek, a mozifilmnek, de mi lehet az, ami nem mulandó? Azon a délután ketten voltunk otthon édesapámmal, és megkérdezte tőlem, hogy nem szeretnék-e azon a pályán menni, amiről délelőtt beszélt. Akartam. Együtt imádkoztunk, és őszintén kértem Istent, hogy bocsássa meg bűneimet. Az ima után úgy álltam fel, hogy éreztem: elementáris változás történt az életemben, békességem lett. A változást hamarosan észrevette a környezetem is, nyugodtabb, vidámabb, kiegyensúlyozottabb lettem, mint korábban.
A foci azért maradt el az életemből, mert súlyos tüdőbetegséget kaptam, ami miatt eltiltottak az aktív sporttól. 18 évesen megoperálták a tüdőmet. Hálás vagyok Istennek, hogy ezután soha nem volt problémám vele – folytatja a lelkész.
Végh Tamás a fóti időszakról úgy tartja, hogy bár sok mindent felépítettek, mégis azt érezte öt év után, hogy kifulladt. A felesége, Julika azt mondta neki a folyamatos lótás-futásról, hogy „ez a güzülés, amit keresztyénség címszó alatt csinálsz, nem vezet sehová”.
Végh Tamás 1995-ben lett a fasori gyülekezet lelkipásztora. Eleven gyülekezetet hagyott hátra Fóton, egy eklektikus, feszültségekkel teli budapesti helyzetért. Szinte kiüresedett templom és megfáradt gyülekezet várta a Fasorban.
Észak-Korea az az ország, ahol a keresztényeket a legsúlyosabban üldözik. Ez a keresztények iránti gyűlölet olyan pontra hágott, hogy itt hivatalosan nincs karácsony, Jézus Krisztust egy az egyben kiirtották az időszámításukból. Egyedül az uralkodót, Kim Jong Il-t, illetve apját megengedett, sőt kötelező imádni. Az országban 30 munkatáborban szenved több, mint 200.000 ember, kegyetlen kínzások, nemi erőszak, kényszerített abortuszok, gyermekrabszolgaság és embertelen munka közepette. Köztük 70.000 embert a kereszténységük miatt ítéltek el. Őket és családjaikat szabadon meggyilkolhatják Biblia birtoklásáért, vagy akár Jézus Krisztus nevének segítségül hívásáért. Árulónak és ellenségnek vannak nyilvánítva, mert nem imádják a vezért. Többek közt 2009-ben egy fiatal anya került nyilvános kivégzésre, mivel több Bibliát osztott szét. Szüleit, férjét és három gyermekét bezárták, akik két éven belül a fogság és a kegyetlen kínzások következtében meghaltak. Egy 90-es években Észak-Koreából megszökött misszionáriusra szintén halálbüntetés várt, amikor több Bibliával visszatért az országba.
Mindezek ellenére több mint 200.000 keresztény él az országban. Ők földalatti, rejtett gyülekezetekben, suttogott imákkal élik meg hitüket. Igeszakaszokkal erősítik egymást, s kitartanak a hitük mellett, akár mindhalálig is.
